Állhat nem gyerekkori trauma is az elkerülő kötődési minta mögött?

Thumbnail
(Bizonyos részleteket és a nevet megváltoztattam a kliens személyazonosságának védelme érdekében.)

Az ülés előtt a kliensemre gondoltam, és eszembe jutott a múltkori alkalom, hogy egy folyamatban azt élte meg, hogy nem tud neki senki se segíteni, mert mindenki bánt, senkiben sem bízhat. És ekkor az kúszott be, hogy mi van, ha ezt magával kapcsolatban érzi és kivetíti a világra? Az ülés kezdése előtt bekapcsoltam a gépemet és kiírja, hogy nem fér hozzá a meghajtóhoz. Az villámlott belém, hogy ha megsérült a meghajtó, lehet, hogy elveszítettem a naplómat, a gépen a legnagyobb kincsemet. Utólag látom, hogy ez is egy jel volt. Elkezdődik az ülés és könnyezni kezd a bal szemem. És csak folyik a könnyem. X megosztja, hogy éppen miben van és min szeretne dolgozni.

- „X, az van, hogy az ülés eleje óta könnyezik a bal szemem. Ki az, akit elveszítettél, és eddig nem beszéltünk róla? Akit nem gyászoltál el? … Van olyan gyermeked, aki nem tudott megszületni?"

És ekkor elmeséli, hogy volt abortusza 18 éves korában, majd egy vetélése. Még megoszt egy harmadik esetet is, amikor szeretett volna gyermeket, és azt is elmeséli, hogy milyen töréseken ment át ezekben a helyzetekben.

- „Most az egyik témát feldolgozzuk, de nem mondom meg, hogy melyiket, hogy minél inkább kizárjuk az elmédet. Kérlek, gyújts egy gyertyát, ha több közül tudsz választani, a fehér a legjobb.”

És még megkérem, hogy készítsen egyéni állításhoz lapokat. Hármat. Az első lap a kör, az abortált gyermeke. Gondolatban mondom ki a lapnak a képviseletet, ő nem tudja, hogy melyik lap milyen képviseletet kap.

- „Ahogy fogod a lapot, ha érzel valamit, nyugodtan mondd, és közben keresd meg a helyét a térben.”

- „Nem is tudom … ilyet még soha nem éreztem, mintha nem lenne helye …”

- „Ez az. Megérkeztünk.” – jelzek vissza.

- „Bizsereg a kezem… ide betenném a hasamba. … Ja, amúgy van egy miómám. Ezt csak úgy eszembe jutott most.”’

Hmmm …. mióma … a vágyott gyermek miatt alakul ki … elképesztő a tér’ – gondolom magamban. Így a lapot beteszi a pólója alá a hasához. A következő lap a háromszög, saját maga. Ezt rögtön leteszi a földre. Az utolsó lap a négyszög, a ’nincs jogom élni’. Ezt először oldalra teszi, majd a háromszög mögé, végül a háromszög mellé. ’Igen, ott a helye’ – gondolom magamban. Pontosan ott, hiszen az eddigi élete és nehézsége pontosan ezt mutatják. Ha két lap egymás mellett van, azt jelzi a tér, hogy együtt állás van, ezzel a minőséggel él együtt: vagyis azzal, hogy nincs joga élni. Majd megkérdezem tőle, hogy ez a két lap a jövőbe vagy a múltba néz.

- „A jövőbe.”Ekkor megkérem, hogy találja meg a helyét, mert a kör miatt ő maga is szerepben van. Beáll kb. két méterre a két lap mögé és leül a földre. ’Óóó … ez azt jelenti, hogy ül az abortált gyermek sírjában őt ölelve.’ – jelenik meg bennem. Ezután megkérem, hogy egyesével álljon rá a másik két lapra. Kiveszi a kör lapot a pólója alól, leteszi a földre:

- „Meg is simogatom. Visszajövök. Nem hagylak el.” – mondja gyengéden a lapnak anélkül, hogy tudná ki / ki is ez a lap.

Nagyon meghat ez a pillanat. Érzem, hogy elhomályosodik a szemem a feljövő könnyektől. Ekkor rááll először a háromszög lapra:

- „Stabilan állok, de semmit sem érzékelek magam körül … üres tér.” – érzékeli két lábbal a lapon állva a jövőbe nézve.

Aztán átáll a négyzet lapra:

- „Sírnom kell. Érzékelem a háromszöget. Nagyon fáj, hogy a háromszög nem érez, haragszom rá.”

- „És, ha ránézel a négyszögön állva a körre, mi jelenik meg benned?”

- „Nagyon rossz. Szomorúság. Az jön, hogy sajnálom … Elgyengül a lábam … Ráfeküdnék a körre forever …”

- „Ugye? Mintha ez lett volna eddig mindig?!” – jegyzem meg.

Végül rááll a körre és elkezd nevetni. Érzem, hogy ez nem örömből fakad, de azért rákérdezek:

- „Miből jön a nevetés? Örömből vagy valami másból?”

- „Ez kényszer. Nyugtalan…” ’Így van. A nevetés titkot jelent’ – gondolom magamban.

Most megkérem, hogy üljön le:

- „A tér ezt mutatja, majd elmondom miből: amikor 18 éves voltál, ott mi a titok?”

- „Nincs olyan, amit nem mondtam volna el … Maga a gyerek. Senkinek sem mondtam el. Féltem a büntetéstől.”

Kicsit még beszélgetünk erről. Amikor megkérem, hogy álljon rá a lapjára és a másik két lapot helyezze magával szemben, megjelenik bennem ugyanaz az érzés, ami ő benne:

- „Most itt ez a lefagyás, ugye? … Leállt a rendszer?” – kérdezem finoman.

- „Igen … semmit sem érzek.” – lepődik meg maga is.

Ekkor átbeszéljük, hogy ez egy teljesen érthető és okés védekezése az elméjének. Túl nagy fájdalmat hordott eddig magában, és az elme fél, hogy nem fogja elbírni, így lehasítja az érzést, nem akarja átélni. Ez egy nagy töréspont az életében. Lépésről lépésre dolgozzuk majd fel. Valójában azért nem tudott bízni másban, félt az emberektől, élt magányosan elszakadva másoktól, mert saját magában csalódott, saját magától szakadt el. Ez a trauma is hozzájárult ahhoz, hogy elkerülővé váljon. Az út a gyógyulás felé a leszakadt, önszabotáló, 18 éves belső gyermekén / énrészén keresztül vezet, aki elveszítette a hitet saját magában, eddig büntette magát, és lélekben a halott gyermeke sírjában feküdt.

Copyright © 2025 Web3Templates.